Szamosi Zsófia: „A narráció egészen más feladat, mint eljátszani egy szerepet, egy karaktert”
2025. augusztus 25. | 1209
Szamosi Zsófiát több sikeres magyar alkotásban, több szerepben láthattuk már: szigorú tanárnőként a Mindenki c. Oscar-díjas rövidfilmben, árral szemben úszó édesanyaként az Egy nap-ban és a cipőgyár főnökasszonyaként a Martfűi rém c. thrillerben. A Lechner örökség új kihívás elé állította a színésznőt.
A narrátori felkérésről és önmagában a narrációs munka érdekességeiről, a szecessziós korszakhoz kötődő élményeiről, az új szerepbe való integrálódásáról és a film különleges hangulatáról kérdeztük a Jászai Mari-díjas színésznőt.
– A színészi világ már nagyon korán beléd ivódott, hiszen édesanyád dramaturg volt, húgod Szandtner Anna pedig szintén kiváló színésznő. Lehetetlenség felsorolni, hogy mennyi darabban, filmben, produkcióban találkozhatott veled a közönség, kevés olyan megjelenési forma van, melyet még nem éltél át. A Lechner örökség c. dramatizált dokumentumfilmben pont Rád talált egy ilyen felkérés, Szabó Szonja, rendezőtől. Hogyan fogadtad a felkérést, hogy legyél Te a film narrátora? Honnan, mióta ismered Szabó Szonját, volt-e már ezelőtt közös munkátok és mennyit tudtál ekkor Lechner Ödön munkásságáról?
Szamosi Zsófia: Nagyon örültem a felkérésnek, mert Szonját régóta ismerem, dolgoztunk is már együtt sok évvel ezelőtt a Partizánok című kisfilmjében, és azóta sokszor került köztünk szóba, hogy jó lenne újra közösen dolgozni valamin. A téma is nagyon érdekelt, a szecesszió az egyik kedvenc korszakom- talán ez egy kicsit anyukámnak köszönhető, aki sok szecessziós tárgyat gyűjtött, elsősorban üvegeket, amelyekből komplett gyűjteménye volt. Lechnerről azonban ezidáig felületes tudásom volt, nyilván a nevezetes épületeit ismertem, de nagy élmény volt mélyebben is megismerni az életét, a munkásságát és a korszakot.
– Szabó Szonja a Filmhu interjújában így nyilatkozott a narrációról és rólad: „A narrációhoz mindenképpen női mesélőt szerettem volna. Szamosi Zsófiban egyszerre van jelen letisztult elegancia, intelligencia és emberi közvetlenség – ezért esett rá a választásom.” Hogyan érezted magad ebben a szerepben, mennyire áll közel hozzád a narráció vagy éppen most mennyire került közelebb hozzád?
Szamosi Zsófia: Ahogy említetted, sok műfajban kipróbálhattam már magam, de ez teljesen új feladatkör volt számomra. A narráció – nemcsak hangban, de képben is – egészen más feladat, mint eljátszani egy szerepet, egy karaktert. Itt leginkább a nézőkkel kell kapcsolatba kerülnöm, nem pedig partnerekkel. Folyamatosan a kamerába kellett néznem, ami nagyon furcsa volt, mert egy szituatív, filmes alaphelyzetben nagyon ritkán kérnek ilyesmit, általában pont, hogy el kell kerülni a kamerába nézést. Hatalmas mennyiségű szöveganyagot kellett elmondanom, emiatt súgógépet használtunk, ehhez sem vagyok hozzászokva, bele kellett rázódnom. Hogy Szonja női narrátort választott, annak talán az lehet az oka, hogy leginkább férfiakról szól és egy férfi központú világban játszódik a film, és ezért jóleső lehet az ellenpont a néző számára.
– Egyetlen napot forgattál a stábbal, az utolsót, a Földtani Intézetben. Nagyon hosszú volt, rengeteg szöveggel, sok kis, apró, de annál fontosabb részletre kellett figyelned, akár a korhű megfogalmazásokat tekintve, akár a pici, de jelentőségteljes tárgyakra gondolva. Szerinted mennyire illeszkedett a tónusod, a megjelenésed, a mimikád a lechneri stílushoz, világhoz, cselekményhez? Mennyire volt nehéz/könnyű megfelelned ennek a „kihívásnak”?
Szamosi Zsófia: Nagyon kemény forgatási nap volt, mivel az elejétől a végéig csak én voltam kamera előtt, így nem igazán voltak olyan üresjáratok, amiben pihenni, töltekezni lehetett volna. A Földtani Intézet, mint helyszín nagyon inspiráló volt. Úgy gondolom, hogy a díszlet, amely körülvett engem autentikus tárgyakkal, korabeli építészeti tervekkel mind-mind megteremti azt az atmoszférát, hogy a narráció organikus része legyen a dokumentumfilm többi részletének.
A film plakátja
