Vizi Dávid: „Kell, hogy mindig valami gond foglalkoztassa a szereplőt, amit talán sose fog tudni megoldani”
2025. szeptember 3. | 722
Vizi Dávid főként a színházba járó közönségnek lehet ismerős, hiszen a Katona József Színház tagja, de nem áll tőle távol a dokumentumfilmek világa, a régies, költői, nem mai beszélt nyelv és szívesen ugrik bele az ismeretlenbe is. A Lechner örökségben az ifjúkori Lechner Ödönt játssza.
A 84 perces dramatizált dokumentumfilmben Lechner Ödönként több életkorban, élethelyzetben, hangulatban láthatjuk majd, mely mind-mind jócskán tartogat meglepetéseket, fordulatokat, jót és rosszat egyaránt. Dáviddal a premier „előszeleként” bontogatjuk kicsit a lechneri eszmét.
– Immár 7 éve vagy a Katona József Színház tagja és, ha jól tudom, téged a művészetet kedvelők jórészt színházi előadásokban, zenés darabokban és prózai alkotásokban láthatnak. 2024-ben két filmben is szerepet kaptál, a Renitensben, illetve az És mi van Tomival? c. filmdrámában. Kicsit már rákanyarodva a Lechner örökségre, mennyire érzed magadénak a filmes világot, azon belül pedig a dokumentumfilmeket? Kitől tudtál először a készülő filmről és hogyan fogadtad a felkérést?
Vizi Dávid: Akkor hallottam a filmről, amikor telefonon felkértek és már akkor láttam magam előtt, hogy ez milyen film lesz. Gyerekkoromban nagyon sok dokumentumfilmet néztem, főleg történelmi témájúakat vagy Jézus életéről szólót például, hogy egy konkrétat említsek, amiben dramatikus jelenetek is voltak. Ezeknek a filmeknek van egy sajátos stílusa, aminek a vonásait úgy éreztem, hogy fogom tudni hozni majd a forgatásokon.
– A Lechner Ödön életét és munkásságát feldolgozó film nem pusztán egy interjúkkal és tényekkel, számokkal, "szárazon" tálalt doku, hanem fontos részét képezik a cselekménynek a dramatizált, fikciós jelenetek, melyekben bőven volt részed. Mennyire áll közel hozzád a híres építész karaktere, személyisége, egyáltalán mennyit tudtál róla/mennyit olvastál utána a felkéréshez közeli időszakban?
Vizi Dávid: Annyit tudtam, hogy az Iparművészeti Múzeumot, ami mellett nap, mint nap elmegyek, ő tervezte, és hogy egy híres magyar építészünk. Nekem a szövegkönyvből derült ki az életéről sok minden. A férfi, aki fiatalon beleszeretett egy lányba és annak szerelme előtt tiszteleg és gyászol, számomra ez teljesen ismeretlen volt, ahogyan az is, hogy fáradhatatlanul kereste a magyar formanyelvet az építészetben.
– Említettem már ezeket a nagyon izgalmas fikciós jeleneteket, ahol Neked különösen nehéz dolgod volt, hiszen rengeteg szöveggel kellett megbirkóznod, ráadásul nem is átlagos szövegkörnyezetben. Egy másik korban vagyunk, más szókészlettel, korabeli ruhákban, ráadásul az építészet, a tervezés, a részletek rendkívüli hangsúlyosságot kapnak. Mennyire volt nehéz feladat Lechner Ödön „bőrébe bújnod”? Mi okozta Neked a legnagyobb kihívást, fejtörést a forgatások vagy az arra való felkészülés során?
Vizi Dávid: Kerültek eredeti Lechner Ödön által írt gondolatok az építészetről vagy egy maga által írt szerelmes levél a filmbe, amiket én mondtam fel. Még nem láttam a filmet, remélem benne maradt. Én imádok olyan szövegekkel dolgozni, amik ennyire régiek, költőiek és nem a mai beszélt nyelv. Ha az ember ráérez, akkor különösen ennek a szövegnek van egy sajátos ritmusa, lüktetése és sokat mondva a szöveg ízét is meg lehet érezni, ami nem más, mint az építész nyelve és gondolatai.
– Számtalan érzelmileg és mentálisan gyötrő, kényelmetlen helyzetben jelensz meg a filmben, sőt Papszit több életszakaszában is te jeleníted meg. Milyen érzés volt egyetemista építésztanulóként, szerelmes férfiként, majd középkorú, de már kevésbé foglalkoztatott, így sokkal motiválatlanabb mesterként jelen lenned? Közös jelenetetek bár nem volt, hiszen ugyanazt a személyt formáljátok meg különböző életkorban, de milyen volt együtt dolgoznod Gáspár Tiborral, aki az időskori Lechner Ödönt alakítja?
Vizi Dávid: Igen, nem dolgoztunk együtt csak kamerán kívül beszéltünk. Bölccsé kell válni és nagy tudásúvá, valahogy Gáspár Tibort is ilyennek képzelem. Ami az én szerepemet illeti, kicsit komorrá és megszállottá. Ami pedig az egyetemistát, ambiciózus és eltökélt, szerelmesként pedig hűséges és csodáló. A smink és a jelmez tartást ad az embernek és már csak bele kell tudni öregedni a szerepbe, ehhez meg az kell, hogy mindig valami gond foglalkoztassa a szereplőt, amit talán sose fog tudni megoldani.
